Vitorlástábor 

Szereted a Balatont? Szereted a vizisportokat? Szeretnél vidám társaságban eltölteni egy hetet? Szeretsz nevetni és játszani?

Éld át velünk a nyár legnagyobb kalandját! Hozdd el a barátaidat is!

A vitorlázás mellett lehet focizni, pingpongozni, röpizni és tollasozni. Esténként pedig tábortüzet rakni.

Optimist

Ebben a táborban kezdőként azok a 8-12 éves gyermekek vehetnek részt, akik jól tudnak úszni, „víz biztosak”, önállóak, fegyelmezettek és érdeklődnek a vitorlássport iránt.

Haladó képzést az OPTIMIST vezetői gyakorlatot korábban alapfokon már megszerzett 10-13 éves gyermekek részére szintén ugyanezen Vitorlás Ifjúsági Táborok keretében tartunk.

Kalóz

Az OPTIMIST-ből már kinőtt, úszni tudó, fegyelmezett, sportot kedvelő 13-28 éves gyermekek, valamint felnőttek részére indítjuk a (versenyeken kétszemélyes) KALÓZ vitorláscsónak vezetésére felkészítő elméleti és gyakorlati foglalkozásainkat.

Az OPTIMIST és KALÓZ tábor időpontjai:

Az OPTIMIST és KALÓZ táborok időpontjai:

1. Június 27. – július 03. (7 nap)

2. Július 04. – 10. (7 nap)

A tábor indításának feltétele turnusonként min. 30 fő jelentkező.

Helyszín Balatonbogláron a Cukorgyár Üdülőben – 8630 Balatonboglár, Szabadság liget 4. cím alatt.

Az elméleti és gyakorlati foglalkozások költségtérítése: 40.000 Ft, amely – nyugta ellenében – a jelentkezés elfogadásakor fizetendő be. A szállás  négyszemélyes, saját fürdőszobával rendelkező faházakban lesz, az étkezések vendéglátóipari egységben lesznek. A szállás és a teljes étkezés díja egy hétre: 95.000 Ft, így a tábor teljes költsége 135.000 Ft.

Jelentkezés:

A jelentkezés telefonon (+36 70 340 6825), vagy email-ben (gabor.bozi@gmail.com) történhet. A részvételi költségek rendezése előre egyeztetett időpontban és helyen, a kitöltött JELENTKEZÉSI LAP és – kezdőknél – az úszás igazolás egyidejű leadásával, folyamatosan, a kötött szálláshely miatt legkésőbb április 30.-ig lehetséges. A gyermekek a TAJ számuk (kártyájuk) fotómásolatát hozzák magukkal.

A vitorlás ifjúsági tábor ideje alatt a képzésen kívül, a gyermekek felügyeletét is ellátjuk.

A jelentkezés elfogadásához írásbeli szülői beleegyezésre és az úszástudás úszómesteri igazolására van szükség, azoknál, akik még nem vettek részt táborainkon. A jelentkezés elfogadása – a kötött létszám miatt – azok beérkezési sorrendjében történik!

Optimist jelentkezési lap: https://drive.google.com/file/d/1LpCjB1R0kyvKWRf35alkO2_AfMFsV-YJ/view?usp=drivesdk

Kalóz jelentkezési lap: https://drive.google.com/file/d/15mSFNu8yeW8BbJkeLUNg5InlHR7sC8h-/view?usp=drivesdk

Fontos tudnivalók:

A Vitorlás Ifjúsági Tábor ideje alatt biztosítjuk a résztvevők szükséges elméleti felkészítését a Hajózási Szabályzatból, a vitorlázás alapismereteiből, kötélmunkákból, valamint az OPTIMIST vitorláscsónakokkal végzendő gyakorlati műveletekből, kezdőknél a jártassági-, haladóknál a készség szintet elérve. 

A vitorlázáson kívül szabadidejükben és vitorlázásra alkalmatlan időjárás esetén más sporttevékenységre is van lehetőség: úszás, labdarúgás, asztalitenisz, röplabda, tollaslabda stb.

Egyéb infó:

A táborokba történő oda- és visszautazás egyénileg történik, saját költségen, úgy, hogy a résztvevők lehetőleg a kezdő nap délelőttjén legkésőbb 11 óráig leérjenek. A tábor a záró nap délelőttjén – amennyiben az időjárás engedi – 10 órakor kezdődő bemutató vitorlázással ér véget 12 órakor.

A tábor területén kívüli mozgás csak csoportosan, kísérővel engedélyezett. A sporttáborhoz méltatlan magatartást tanúsítókat az oktatásból kizárjuk és hazaküldjük!

Lépj kapcsolatba velünk!

Mindezek mellett kívánunk kellemes időtöltést Velünk és jó szelet!

GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM SPORTEGYESÜLETE

Email: ipmvitorlas@hotmail.com

GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM SPORTEGYESÜLETE
Balatonboglár Cukorgyár Üdülő – 8630 Balatonboglár, Szabadság liget 4
Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el